Néhány hónapja Csobánka Zsuzsa Emese író, költő, magyartanár meghívására a SEK Budapest International School vendége voltam, legalábbis online, a vírushelyzet miatt, most pedig Vass Edit kritikus, magyartanár kért fel hasonló szereplésre a budapesti Gyermekház Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző és Speciális Szakiskolából, az esemény 2021. március 19-én (péntek) 11:30-tól kezdődik, és kifejezetten a végzősöknek szól majd. A fő téma Pilinszky János Apokrifjának és Az utolsó kert című szövegemnek az összehasonlító vizsgálata. Az ötlet márcsak azért is izgalmas, mert a kettő közt Takács Zsuzsa szintén párhuzamot vont közös felolvasóestünk alkalmával, sőt, a versre egy esszéjében is reflektált, amely A vírus után a világ című könyvben jelent meg Nyolc ok a boldogságra címmel, ebből idézek alább:
„Ehhez az élményhez köthető egy vigasztaló másik emlékem is, az Apokalipszist megelőző évből. Nyárvégén volt egy beszélgetésem Szentendrén egy fiatal költővel, az Alföld szerkesztőjével: Áfra Jánossal. Elhangzott néhány vers mindkettőnktől. Köztük egy megrendítően nagy szöveg Áfra Jánostól. A vers a tengerparton hányódó halott csecsemőről készült fotót idézi, amely bejárta a világot. A mozdulatlan testről készült fotó mintha lélegezne. Tévedünk persze, a tengervíztől felpüffedt pelenkát a felvétel előtti pillanatban a még mozgó hullám lélegezteti csak. De hadd idézzem magát a vers utolsó szakaszát. »Úgy kezdődik, hogy egy magányos / csecsemő némán fekszik a tengerparton / áradás előtt, mégsem indulsz el felé, / megcsömörlik szíved, és zokogni kezdesz.« Itt meg kéne állnunk persze, és időt kell adnunk önmagunknak, hogy összeszedjük gondolatainkat. Vegyük úgy, hogy ez meg is történik most, aztán nyugodtan folytathatom vallomásomat azzal, hogy a vers hallgatása közben, a másodperc megszentelt töredékében rájöttem valamire, ami ezelőtt fel sem merült volna bennem. Az engedelmesség fontosságára, nevezetesen. Rájöttem, hogy a lelkiismeretünk parancsát követő vak és süket engedelmesség a legfőbb követelmény, melyet magunkkal szemben állíthatunk, hivatásbeli, azaz szakmai értelemben is. Nemet mondani a lelkünket kisajátító erőszakra és – ha eljött az ideje – engedelmesen átadni testünket a pusztulásnak, vigye: az övé. De addig persze miénk a terep. Számomra ez azt jelenti, hogy meg kell erősítem magamat életem megszervezésével, napi testi és szellemi gyakorlatokkal, zenékkel, meditációval, hangoskönyvek hallgatásával. Fel kell elevenítenem azt a listát, amelyet életem egyik legnehezebb időszakában önmagam vigasztalására állítottam össze. Nyolc ok a boldogságra. Ez volt a hajdani lista címe:
1. Hiszek abban, hogy Isten létezik.
2. Ismerem a szeretet erejét.
3. Van fogalmam a szerelemről.
4. Boldog vagyok, hogy megtanulhattam olvasni és írni.
5. Létezik a zene és festészet és mindenféle művészet. Emberi és állati egyaránt (például a madarak lugasépítése és éneke).
6. Képes vagyok a megbocsátásra.
7. Ismerem és átélem a hálát.
8. Nem félek a haláltól. Biztos vagyok abban, hogy a lelkem halhatatlan.”
Rendhagyó irodalomóra onlina